Bevált a kezdeményezés, a huszár és honvédtalálkozó mára hagyománnyá vált, ahogy a rendezvény programjai is. Az érdeklődés nagyságát jelzi, hogy nem csak a keszthelyi térségből, hanem az ország számos településéről, s a
Felvidékről is érkeztek csapatok – erősítették meg a szervezők. A szombat délutáni toborzót követően a csapatok a Helikon kastélymúzeum parkjában koszorúztak, majd következett a Fő téri díszszemle, ahová gyalogos és lovas katonák egyaránt szép számmal érkeztek. A felsorakozó több mint tíz bandériumot, alegységet Kepli József, a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke köszöntötte, hangsúlyozva: öröm és tiszteletreméltó tett, hogy a hagyományőrzők a dicső múlt üzenetét átadják a jelen és jövő nemzedékének.
Szavait követően a szervezők részéről Zentai József zászlós mondott köszöntőt, kiemelve: a találkozó jeles attrakció, mely idegenforgalom szempontjából is jelentős eseménnyé nőtte ki magát. Hozzátette azt is, hogy míg a vendégek látványos bemutatókon vehetnek részt, addig a hagyományőrzőknek komoly feladatot is jelent a két nap.
A gyalogos és lovas csapatok a Sport Kempingbe várták az érdeklődőket, ahol volt ágyú és fegyver, lovas és csikós bemutató valamint toborzó is. Az ország minden részéről érkeztek hagyományőrző csoportok. A történelmi események iránt érdeklődő fiatalok körében is népszerű "hobby", feleleveníti az egykori fegyelmet, elhivatottságot és szigort. Gyalogsági alaki bemutatókat szerveztek, íjász bemutatókon vehetett részt az érdeklődő, s megismerhette az igazi tábori élet mozzanatait. A két nap leglátványosabb része a huszár karusszel és a katonai hagyományőrzők városi felvonulása volt.
Keszthelyi Televízió - Hegedüs Éva, zalaihirlap.hu - Sámel József