Az anyák jelenléte, munkája mindannyiunk életének része. Édesanyánk az a személy, akivel először kapcsolatba kerülünk születésünkkor (de már előtte is), és akivel ez a láthatatlan kötelék meg is marad egész életünkben. Ő az, akihez örömünkkel, bánatunkkal, egyaránt fordulhatunk. Ő az egyetlen aki mindig feltétel nélkül szeret egész életünkben, és aki számára mindig a gyermekei a legfontosabbak, akárhány évesek legyenek is. Ma is, amikor a hétköznapok feladatai, nehézségei kemény próba elé állítják az embereket. Rohanva éljük napjainkat, de egy biztos pontot jelenthet, ha édesanyánkat meglátogatva néhány percre mellé ülünk. Sohasem feledkezhetünk meg róluk, erről szól ez a tavaszi vasárnap!

Honnan ered az anyák napja megünneplésének szokása?

Anyák napja megünneplése a görögökig nyúlik vissza: az istenek és istennők anyját, Rhea-t minden tavasszal nagy ünnepség keretében köszöntötték az ókori birodalomban. A rómaiak szintén megemlékeztek Cybele-ről, minden istenek anyjáról március idusán.

Ismert, hogy a XVII. századi Angliában sem feledkeztek meg az anyákról: a böjt negyedik vasárnapja volt az ő ünnepük. Ilyenkor a család apraja-nagyja együtt ment az istentiszteletre, valamint különleges ebéddel-vacsorával ünnepelt. Akik nem tarthattak velük, nem lehettek a jeles napon édesanyjukkal, apróságokkal kezdtek kedveskedni nekik.

Az ünnep szélesebb körben a XIX. században terjedt el. Az Egyesült Államokban először Julia Ward Howe költőnő, aktivista javasolta megünneplését 1870-ben.

A hivatalos ünneppé nyilvánítás a philadelphiai Anna Jarvis (1864-1948) nevéhez fűződik, aki imádott édesanyja halála után két évvel elérte, hogy anyák napja hivatalos ünneppé váljon.

Legelőször 1910-ben Nyugat-Virginia kormányzója nyilvánította az anyák napját ünnepnappá, és ugyanebben az évben Oklahoma is csatlakozott. 1911-ben már minden amerikai állam ünnepelte, országos ünneppé pedig 1914-ben Wilson elnök tette.

Ezután az anyák napja "átlépte a határokat": az emberek ünnepelni kezdték Mexikóban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kínában, Japánban, Afrikában és persze Európában is. A kontinensen az első világháború után terjedt el, nem meglepő módon, bevezetését a virágkereskedők erőteljesen szorgalmazták. A hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték.

Napjainkban világszerte megemlékeznek az anyákról, ám különböző időpontban: Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában, Belgiumban, Japánban és az USA-ban május második, míg Magyarországon, Portugáliában, Spanyolországban és Dél-Amerikában május első vasárnapján.

Számos közel-keleti országban május 10-én ünneplik az anyákat, Franciaországban és Svédországban pedig május utolsó vasárnapján. Kilóg a sorból Norvégia, ahol februárban, Argentína, ahol októberben, vagy Thaiföld, ahol augusztusban ünneplik.

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.