
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-19 12:48 |
| Együtt – kiállítás a Balatoni Múzeumban |
|
| Keszthely - Szent Lukács, a festők védőszentje tiszteletére októberben országszerte megrendezik a Magyar Festészet Napját, immár egy évtizede. Keszthely immár hatodik alkalommal csatlakozott a rendezvénysorozathoz, a táj, történelmi-szellemi örökségünk mai vetületét felvállaló hazai és határon túli kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílt meg az Együtt című kiállítás. |
| |
|
"Én képet akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák előttem a világot"- Babits Mihály soraival invitálták az érdeklődőket a Balatoni Múzeumba, az Együtt című kiállítás megnyitójára a Magyar Festészet napja országos rendezvénysorozat keretében, melyet idén a "Nyitás a Kárpát-medencére" gondolat jegyében rendeztek meg. A Magyar Festészet napja a kortárs festőket és alkotásaikat mutatja be, hogy a látogatók a mai művészettel is megismerkedjenek
Az Együtt című tárlat megnyitóján Manninger Jenő, a Zala megyei közgyűlés elnöke és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás miniszter nyitotta volna meg a rendezvényt, de egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni: köszöntő gondolatait Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója osztotta meg a résztvevőkkel. A tárlatot Kostyál László művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Színek, technikák és témák sokasága - ez jellemzi a kiállítást, mely sokszínűségével és sokrétűségével, minden emberben más-más érzéseket és értelmezést inspirálva együtt alkotja az Együtt című tárlatot.
A Festészet napját, és az Együtt című kiállítást - mely december 12-ig tekinthető meg a Balatoni Múzeumban - október 24-én, 18.00. órakor kezdődő Szignatúra című kulturális magazinunkban részletesebben is bemutatjuk.
Keszthelyi Televízió – Keszey Ágnes
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|