Keszthely - “A tánc nekem” ezt a címet viselte a Nemzeti Táncszínház által meghirdetett művészeti pályázat, melyen a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport dobogós helyezést ért el.
A Nemzeti Táncszínház hirdetett meg a közelmúltban egy országos rajz-és kisfilm pályázatot, hogy a gyerekek megmutassák, mit jelent számukra a tánc és a mozgás öröme. A keszthelyi Tündérrózsa Gyermek-néptáncsoport második helyezett lett.
A kisfilm egy flash mob-ot, azaz villámcsődületet mutat be a kastély parkjában. Ez nem az első ilyen akció a táncosok életében, hiszen idén nyáron, olaszországi vendégszereplésük alkalmával már bemutattak egy olyan produkciót, melyet az utcán, a járókelők között rögtönöztek.
A „Tánc nekem” című pályázaton elért az országos második helyezés siker az együttes életében, és az elismerések, jó helyezések folyamatosak. Az áldozatos munka, a sok próba meghozza gyümölcsét: a gyerekek rendszeresen vesznek részt versenyeken, és sok helyen fellépnek, nemcsak belföldön, hanem külföldön is.
A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport kisfilm készítői: Rendező-koreográfus: Aradvári Lackó Művészeti vezető: Aradvári Lászlóné Operatőr: Tóth Levente Táncosok: Dormán Barnabás, Gass Ádám, Illés Gergő, Kaszás Gergő, Kéri Balázs, Kiss Péter, Mácskovity Máté, Németh Gábor, Pál Bence, Rácz László, Rigó Domonkos, Skerlecz András