Nyugodtan és türelmesen viselik az utasok, hogy péntek reggel hat órakor leállt a Malév, és nem indultak el a járatok. Az emberek átfoglalásokkal próbálják elérni úti céljukat, de sokan visszautaznak a városba - tapasztalta az MTI tudósítója a Liszt Ferenc Repülőtéren a reggeli órákban.
Az utasok a Malév jegyeladó pultjánál állnak sorban információért, a munkatársak sorszámokat osztanak. Péntek reggel 8 óra után nem sokkal már a háromszázadik sorszámot adták ki az utasoknak, akiknek többsége átfoglalását próbálta elintézni, sikertelenül. A várakozóknak ásványvizet osztanak a repülőtér dolgozói.
Az információs pulttól távozó néhány utas az MTI tudósítójának azt mondta, mivel nem sikerült az átfoglalást elintéznie, visszautazik a fővárosba. A várakozók szavaiból az derült ki, nem érte őket meglepetésként a Malév leállása, mert már napokkal ezelőtt értesültek erről az eshetőségről a sajtóból.
A repülőtéren tartózkodó emberek többsége türelmes, nyugodt, sokan a lépcsőkön ülve, laptopok használatával próbálnak tájékozódni a helyzetről. Az MTI tudósítójának többen is arról beszéltek, nem tudják mi lesz szállodafoglalásaikkal, ha nem jutnak el időben úti céljukhoz. Egy család arról panaszkodott, hogy hajnali fél négy óta várakozik a repülőtéren. A reggeli géppel utaztak volna rokonlátogatóba Torontóba, de most nem tudják mi lesz velük, három kisgyermekük pedig egyre türelmetlenebb.
A Liszt Ferenc Repülőtéren az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy igen jelentős a taxiforgalom, a droszton csak egy-két autó áll, mert folyamatosan szállítják az elutazni nem tudó embereket.
A Malév pénteken közleményben jelentette be, hogy reggel hat órakor leállt a működése. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren hét órakor tájékoztatták az utasokat arról, hogy a Malév járatait törölték, a Budapest Airport pedig reggel öt órakor kapott tájékoztatást a Malévtől, hogy nem indulnak a légitársaság járatai.
A Malév felvette a kapcsolatot más légitársaságokkal a pénteki mintegy 7.7000 utas elszállítása érdekében. Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek - mondta a péntek reggeli sajtótájékoztatón Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a gépek egy kivételével Budapesten vannak. Berényi János az igazgatóság elnöke pedig arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig a cégnek nincs megfelelő likviditása - tette hozzá.
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása.
Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel - miután hajnalban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatta őt a "hadi helyzetről" - azt mondta, hogy két Malév-gépet "fogtak le", nem engedték felhasználni, vagyis a határokon kívül maradt: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van, de "ilyen körülmények között nem lehet őket elindítani, mert különböző tartozások okán úgy járhatnánk, mint ahogy jártunk Izraelben, a tel-avivi reptéren" - közölte.
A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása. "Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, hiszen a XXI. század nemzetgazdaságához hozzátartozna egy jól működő, veszteséget nem terhelő nemzeti légitársaság, amelyben "nyilván az államnak is lehet tulajdona, de magánbefektetőknek is kellene benne lennie". Azonban az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon - mutatott rá.
Azonban ha van a láthatáron olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte.
A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban - amit fájdalmasnak nevezett - azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnek. A 2000-es évek közepétől, amikor a Malév működése megkívánta, a kormány közvetlenül tőkét, hitelt juttatott a társaságnak, ezért a cég, bár veszteséges volt, de "eldöcögött". Az Európai Unió azonban ezt megvizsgálta, és úgy döntött, hogy e támogatás versenyellenes, Magyarországot pedig eltiltotta ettől, sőt a Malévnek vissza is kell adnia a magyar államnak mintegy százmilliárd forintot, ám a légitársaság egy fillért sem tud visszafizetni - fejtette ki Orbán Viktor, majd úgy összegezte: "a kormányt eltiltották a Malév fenntartásától és továbbműködtetésétől". Befektető pedig mindeközben nem érkezett - tette hozzá, megjegyezve, hogy az eddigi tárgyalások az európai gazdasági helyzet miatt "nem realizálódtak".
Egy dolgot lehetett tenni: a kabinet állami vagyonfelügyelőt nevezett ki azért, hogy az előbb-utóbb bekövetkező leállás rendezett formában történjen - közölte, emlékeztetve egyúttal arra a kormányhatározatra, amely tartalmazza azt, hogy milyen segítséget kaphatnak azok az utasok, akik már megváltották a jegyüket, illetve már Magyarországon kívül tartózkodnak, és haza kell jutniuk.
"Próbáltuk valahogy ellökdösni, pályán tartani a Malévet, ameddig csak lehetett. Itt a vége, eddig tudtuk. Nem lehetett már tovább húzni ezt, mert fizikailag is elvesztettük volna a külföldön letartóztatott gépeinket. Tehát meg kellett állni" - zárta szavait a miniszterelnök.
Forrás: MTI