A dr. Mesterházy István bíró által ismertetett verdikt szerint a sümegi Matolcsi László (43) esetén alkalmazni kell a három csapás elvét. A férfi a rablásokat ugyanis azt követően is folytatta, hogy 2010 nyarán a szigorodott a büntetőjogi szabályozás. E szerint a bűnismétlők esetén a harmadik erőszakos bűncselekmény után a büntetési tétel felső határa megduplázódik, és ha ez eléri a húsz évet, akkor az automatikusan életfogytig tartó szabadságvesztést jelent.
Matolcsi László 2010. június 23-án reggel a balatonszentgyörgyi takarékfiókot támadta meg. Kezében fegyverrel - illetve annak látszó eszközzel - az alkalmazottakat pénz átadásra kényszerítette, még a széfet is kinyittatta velük: 5,5 millió forintot zsákmányolt. Ezt a takarékot egy hónappal később újra megtámadta, akkor 6,6 millió forinttal gazdagabban távozott.
A felismerés ellen baseballsapkával, napszemüveggel védekező Matolcsi a gyenesdiási takarékfiókot is kétszer kereste fel. Ide először fegyveresen július 6-án reggel fél kilenc tájt lépett be és 9,2 millió forinttal távozott. A következő alkalomra augusztus 16-án került sor, ám szembe találta magát a biztonsági őrrel, aki megfutamította, sőt üldözőbe vette. Mégis el tudott menekülni, mert az őr megtorpant, amikor az utcán Matolcsi megállt és lelövéssel fenyegette meg.
Matolcsi augusztus 4-én reggel az alsópáhoki pénzintézetben is felsült. Itt az egyik alkalmazott megütötte Matolcsi kezét, a fegyvere csövét is megfogta és ekkor rájött, hogy a pisztoly műanyagból van, aminek hangot is adott, ezért Matolcsi jobbnak látta elmenekülni.
A férfi utoljára augusztus 19-én reggel indult akcióba Zalaszentivánon. Itt a takarék alkalmazottja meglátta a férfinél a fegyvert, és nem nyitotta a bejárati ajtó elektromos zárját. Matolcsi elhajtott és bő fél óra múlva már Jánosházán ment be a takarékba, ahol 950 ezer forintot szerzett. Pár órával később fogták el a rendőrök.
Matolcsi László csak a két sikertelen rablási kíséretet vállalta magára, annak ellenére, hogy a többi helyszínen is olyan nyomokat rögzítettek, amelyek a bűnösségére utalnak
Matolcsit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, feltételes szabadságra 20 év után bocsátható.
Az ítélet nem jogerős, vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Szerző: Arany Gábor - Forrás Zalai Hírlap
Videó: Keszthelyi Televízió, Zalaegerszegi Televízió