KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
Megosztás Megosztás Ajánl Nyomtat
2012-04-29 20:29
Zánka újratöltve
Zánka - Lovas- és vízisport-programok, cserkésztáborok, valamint szociális üdültetés - egyebek mellett ezek szerepelnek a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséről szóló kormányzati elképzelések között.

Április 1-jével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vagyonkezelésébe került a zánkai ifjúsági centrum, amelynek szakmai felügyeletét Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Mihalovics Péter miniszteri biztos látja el, aki az MTI-nek elmondta, a zánkai üdülőcentrum fejlesztéséhez, tartalommal való megtöltéséhez és ahhoz, hogy a presztízsének megfelelően kezeljék a tábort, létre kell hozni egy tanácsadó testületet. Ennek felállítása előtt, május 4-én, pénteken Navracsics Tibor elnökletével konferenciát tartanak a KIM-ben "Zánka újratöltve" címmel, és öt kitörési pontról vitáznak majd, amellyel meglátásuk szerint megújítható az ifjúsági centrum.

Fő tervük - részletezte a miniszteri biztos -, hogy az Új nemzedék jövője programnak, vagyis a kormányzat ifjúságpolitikai stratégiájának egyik megvalósítási helyszíne Zánka legyen. Emellett - folytatta - a Horváth László miniszterelnöki megbízott által kidolgozott Kincsem Nemzeti Lovas Program több elképzelését is a Balaton-parti településen hajtanák végre. A pénteki tanácskozáson az ezzel kapcsolatos részleteket Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke ismerteti majd. Ugyancsak Zánkán valósulhatna meg a Festetics György-program több eleme, amelynek keretében számos vízi sportolási lehetőséget is oda telepítenének. Ennek egyik felelőse Gál András Levente kormánybiztos, aki jelen lesz a KIM-es konferencián is.

Szintén Zánka lehet a cserkészmozgalom megerősítésének - amelyet Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára koordinál - az egyik pillére, és remélik, hogy - Soltész Miklós szociális államtitkár segítségével - szociális üdültetési programokat is tudnak szervezni az egykori úttörőtáborban - fejtette ki Mihalovics Péter.

A miniszteri biztos tájékoztatott arról is, hogy a zánkai üdülőcentrum új ügyvezető igazgatója április 15-tól Siklódi Levente lett.

Forrás: MTI

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * kilencszázharmincnégy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Tanévzáró suli-buli 2013-06-17 10:07
Keszthely - Kitüntetést vehetett át Csontár Péter 2013-06-17 08:54
A csodálatos búzafű 2013-06-16 16:48
Keszthely - Kerítés épül a keszthelyi városi strandon 2013-06-15 11:19
Keszthely - Nyitott és fehér fényű sorompónál is jöhet a vonat 2013-06-15 11:15
Keszthely - Balaton: legyen egységes vízgyűjtő terület! 2013-06-15 11:09
Alsópáhok - Elkészült a Gizella-ház 2013-06-15 11:05
Gyenesdiás - Borvidékek képeslapokon 2013-06-15 08:02
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés