Borsos Balázs a kft. ügyvezetője tájékoztatása szerint a beruházás teljes költségének, a mintegy nettó 62 millió forintnak, eddig csupán a 15 százalékát kapták meg, ami tulajdonképpen az önkormányzati önerő volt. A fennmaradó több mint 53 millió forintot a végszámla tavaly novemberi kiállítása óta hiába várják. Igaz, a résszámlát már előbb, tavaly augusztusban kiállították. A pénz azóta sem jön, a késedelem okára nem kaptak magyarázatot, a hiányzó összeg pedig már a cég működését veszélyezteti.
- Mi mindent kifizettünk, a beépített anyagok árát, a társaságiadó-előleget, és magát a vállalt feladatot is maradéktalanul teljesítettük. Ennek ellenére az uniós projektekben közreműködő VÁTI Nonprofit Kft.-től számlánk ellenértéhez a mai napig nem jutottunk hozzá - a tette hozzá.
A Badacsony legmagasabb pontján lévő 18 méter magas Kisfaludy-kilátó megépítéséhez Badacsonytomaj önkormányzata uniós pályázaton 83 millió forint támogatást nyert, a beruházás teljes költsége körülbelül bruttó százmillió forint volt. Krisztin N. László polgármestertől megtudtuk, az önkormányzat tulajdonában lévő kilátót még tavaly novemberben adták át, a pályázati önerőt (az önkormányzati részt) már kifizették a kivitelezőnek. A jelenlegi helyzetet az államkincstár, illetve a VÁTI Nonprofit Kft. tudná gyorsan feloldani, a tisztességgel elvégzett munka kifizetésével.
Szerző: Szijártó János - Forrás: napló online