Péntek este sokan voltak kíváncsiak Pál Ferenc atya előadására, még a Simándy terem is kicsinek bizonyult, a népes publikum szinte megtöltötte a színháztermet.
Előadásában a lelki egyensúly helyreállításának fontosságáról is beszélt a katolikus pap.
Az előadás utáni közönségtalálkozón a lelki útravaló mellé sokan dedikáltatták Pál Ferenc atya könyveit.
Szombaton sem maradtak el a programok, nagy volt a nyüzsgés a Balaton Színházban. A Születés hete szombati napján babaruhabörzét rendeztek, melyen jó áron lehetett beszerezni a használt gyermekruhákat és különböző eszközöket.
Eközben szakmai konferenciát is rendeztek Fejlődés és fejlesztés címmel. A Balaton Színház a Szemfüles Egyesülettel karöltve hívta életre ezt a programot. A nemrég alakult egyesületben gyógypedagógusok, pedagógusok tevékenykednek fejlődési problémás gyerekekkel.
Míg a konferencián a szülők múlatták az időt, addig a gyerekek játszóházban szórakozhattak. A konferencia egyik előadásán a korai anya-gyermek kommunikáció hatásáról esett szó dr. Kovácsné Nagy Ibolya logopédus-gyógypedagógus előadásában.
A korai anya-gyermek kommunikáció nagyon fontos, ahogy a japán Masaru Ibuka mondta: "A gyermek fejlődésének kulcsa az első évek minőségében, a megszerzett tapasztalatok mennyiségében van. Mert lehet, hogy három év után már késő."
A Születés hete rendezvény idén is sikeres volt, csak úgy mint az eddigi években.
Kalapos István / Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV