Szakemberek szerint hetent legalább két alkalommal kellene halat fogyasztani, ezzel csökkenthetjük a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Hazánk vizeiben található halak közül a busa húsa tartalmazza a legnagyobb arányban az omega 3 zsírsavakat.
A busa fogyasztásának növelése a Balaton ökológiai egyensúlyának megtartása miatt is fontos. Becslések szerint három , ötezer tonna busa él a tóban, ebből mindössze 150 tonnát halásznak le. Gyenesdiáson a Balatoni Hal - és Termelői Piac, "Nagy Busa Nap"-ján sok újdonság került az asztalra, mint busafasírozott vagy székelykáposzta busából készült gombóccal. A halfogyasztást tekintve az EU országaiban a portugálok vezetnek és mi zárjuk a sort, pedig Magyarország már a Honfoglalás iodején is a halak országának számított.
Sajnos még kevesen ismerik fel, hogy a több ezer kilómétert utaztatott fagyasztott halak beltartalmi értéke meg sem közelíti a friss magyar halét.
Keszthelyi Televízió - Hegedüs Éva