Minden évben máshol találkoznak a helyi televíziók képviselői és vezetői. Idén Zalakaroson szervezte meg a Keszthelyi Televízó és a Kanizsa TV a Helyi Televíziók Országos Egyesülete tavaszi találkozóját.
A találkozón átadták a Helyi Érték Díjakat, melyekkel a szakma a legjobb televíziós produkciókat ismeri el. A díjazásról a helyi televízióktól független, ugyanakkor neves szakmai zsűri döntött, melynek elnöke a jól ismert televíziós szakember, Horváth János volt.
A Helyi Érték díj, ahogy a nevében is van, nagy értéket képvisel. - mondta el Széles Tamás, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke.
Nemcsak a győztes televíziók és azok műsorai, hanem az adott települések is nagyon büszkék lehetnek a díjra.
A tematikus magazinműsorok közül a Pulzus TV „Add elő magad!” című tehetségkutató műsora nyerte el az első díjat, a dokumentumfilmek, természetfilmek közül pedig a Debrecen Televízió „650 év – 650 másodperc” című filmje lett a nyertes. A legjobb helyi televíziós hírportál a zsűri értékelése szerint a Kalocsa TV internetes híroldala, a híradós kategória győztese pedig a Kapos Televízió „Kapospont” című műsora. A Helyi Televíziók Országos Egyesülete az életműdíjat Petzke Ferencnek, a Tatai TV főszerkesztőjének adományozta.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV