A Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban ünnepi szentmisével kezdődött meg a Város Napja Keszthelyen.
A szentmisét követően a Sétáló utcán gyűltek össze az érdeklődők. Itt felavatták a tértextíliákat, melyek már 10. éve öltöztetik díszbe a Sétáló utcát.
A kilenc textildíszt Péczeli Bauer Margit, képzőművész készítette, melyekben a város építészeti motívumait jelenítette meg.
A Sétáló utca feldíszítése tíz éve a Nők a Balatonért Egyesület kezdeményezésre indult el. A hölgyek most is jelen voltak barokk ruháikban.
A gömbkőrisek közt kilenc textília van kifeszítve, melyek sokáig szerezhetnek örömet az alattuk járóknak.
100 éve lépett hivatalába Reschl Imre városbíró, ez alaklomból gyűltek össze a megemlékezők a Goldmark Károly Művelődési Központ Pantheonjában. Itt Ruzsics Ferenc polgármester mondta el gondolatait, kiemelve az egykori városbíró a városért tett nagy munkásságát.
Reschl Imre és Vencel emléktábláját Ruzsics Ferenc mellett, a városbíró két unokája Kukorelly Pál, és György koszorúzta meg.
Keszthely 765 éves, amely ugyan nem kerek szám, de emblematikus. A Város Napjának a délelőtti esősebb idő nem tudott gátat szabni, számos további programmal lehetett ünnepelni.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV