KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
Megosztás Megosztás Ajánl Nyomtat
2012-06-02 17:28
Megnyitották a Festetics futamot
Keszthely - A Város Napja egyben a harmadik Festetics Futam megnyitója is volt a Helikon Kastélymúzeumban. A megnyitó során másodízben adták át a Festetics Örökség díjat. A kastély parkja mindemellett a régmúlt idők vásárát idézte fel kézművesekkel, ételekkel, italokkal.

 A Gyenesdiási Huszárbandérium felvonulásával vette kezdetét a megnyitóünnepség, majd Ruzsics Ferenc polgármester mondott köszöntőt, kihangsúlyozva, hogy lovasnemzet vagyunk.
Festetics György herceg nagy örömét fejezte ki a lovas hagyomány ápolásának.

A Magyar Lovas Szövetség elnöke, Dobri Lajos felidézte emlékét a világhírű fenékpusztai ménesnek és kívánt sok sikert mindenkinek a vasárnapi versenyhez.

A Festetics Örökség díjat tavaly adták át először, akkor a Gyenesdiási Huszárbandériumnak. A Lakatos Ferenc által alapított díjat idén a Szentgyörgyvári Lipicai Ménesnek ítélték oda.
A lipicai fajtának jeles tenyésztője Forgács Zoltán 15 éve tenyészt lovakat, és méltán érdemelte ki a díjat ménesével.
A ménes lovaival és Forgács Zoltánnal többen találkozhattak, akik a kastélyban hintóztak.

A Szentgyörgyvári Lipicai Ménes által végzett hintózást a kastélyból tovább kívánják terjeszteni a jövőben az egész városba.
A hintókat húzó lovak egy hatvan példányt számláló ménesből valók, egy olyan ménesből, amiből neves fogathajtók is vásárolnak csikókat.
"Az elmúlt két évben a lovaskultúra ápolói kaptak díjat, a jövőben szeretnénk a Festetics örökség más területeit ápolók munkáját is elismerni" - mondta el Pálinkás Róbert kastélyigazgató.

A megnyitóünnepséget és a díjátadót követően sem értek véget a kastély programjai. A parkban a sétakocsizás mellett a régmúlt idők vásárát idézték fel. Korabeli mesterségeket mutattak be, így kovács, fafaragó, csipkeverő, és korongozó mutatta be tudását az érdeklődőknek. Ezen kívül borkóstoló, és különböző finom étkek várták az odalátogatókat.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * háromszáznegyven
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Mozgássérült kerekasztal 2013-05-24 18:56
Keszthely - Játékok a kórháznak 2013-05-24 18:27
Balatonmáriafürdő - Felújítják a balatonmáriafürdői vasútállomást 2013-05-24 18:19
Fenékpuszta-Balaton - Vízminőség a Zala-Balaton torkolatánál 2013-05-24 18:05
Zalavár - Lakossági fórum Zalaváron 2013-05-24 12:22
Keszthely - Hatezer négyzetméteren kutatnak a régészek 2013-05-24 12:07
Keszthely - Szeméttűz 2013-05-22 20:36
Balaton - Elzárták a Sió-zsilipet, 121 centin áll a Balaton 2013-05-22 17:24
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
1
 
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés