Az időjárás nem fogadta kegyeibe az avatóünnepség résztvevőit az alsópáhoki Sportcentrum mellett létesített játszótéren és kerékpáros pihenőhelyen. A szomszéd települések elöljáróit és a megjelent vendégeket elsőként Czigány Sándor Alsópáhok polgármestere köszöntötte, aki beszédét azzal indította, hogy az esőbeálló máris milyen nagy szolgálatot tesz. Kihangsúlyozta, hogy a korábbi játszótér már nem felelt meg az EU előírásainak, ezért azt el kellett bontani. Üdvözölte, hogy a hévízi és zalakarosi kistérség együttműködésében benyújtott pályázat lehetővé tette a kerékpáros turisztikai fejlesztés mellett Alsópáhokon három játszótér kialakítását is. A gyerekek biztonsággal vehetik majd birtokba ezeket, melyek mindenben megfelelnek mai kor előírásainak és elvárásainak. A különböző elemeket, a többi között a többfunkciós mászókát, hintákat, ütéscsillapító borításra helyezték.
A játszótér és a pihenőhely az Alsópáhokot Hévízzel összekötő kerékpárút mellett található, amely fontos turisztikai és közösségi funkciót lát el. Kozma Zoltán a hévízi kistérség megbízott irodavezetője elmondta, hogy a pályázati összköltség, több mint 160 millió forint, melyből főként a két kistérség kerékpáros hálózatát és infrastruktúráját fejlesztették, de emellett több településén egyéb attrakciókat is létrehoztak. Példaként említette a szomszédos Sármelléken játszóeszközök elhelyezését, valamint Zalaköszvényesen egy 12 méter magas kilátó építését.
A pályázók nem titkolt célja az volt, hogy a beruházások várhatóan nagyban növelik majd a térség vonzerejét a kerékpáros turisták körében is.
Keszthelyi TV – Kalapos István