A tizenkilencedik Szabó Ferenc Emléktornán Gál Lajos polgármester köszöntötte a csapatokat a gyenesdiási labdarúgó pályánál.
A településen már régóta megrendezik a néhai sportkör elnöke előtt tisztelgő találkozót.
A megnyitón virággal köszöntötték az 1991-ben elhunyt Szabó Ferenc özvegyét, aki köszönetét fejezte ki, és jó játékot kívánt a csapatoknak.

Mosdósi Attila, a sportkör elnöke köszönti Szabó ferenc özvegyét
Az emléktornát a korábbi években öregfiúk mérkőzéseivel rendezték meg. Pár éve már kispályás tornaként működik, melyen idén 13 csapat mérte össze tudását.
Gyenesdiás több csapatot állított ki, de több környékbeli településről is érkeztek labdarúgók.
Az emléktorna névadója, Szabó Ferenc kisgyermekként Keszthelyen a Haladás színeiben kezdett rendszeresen sportolni, és a gyenesdiási csapat megalakulásakor hazatért, előbb játékosként, majd vezetőként ténykedett.
Teljes emberként állt a csapat érdekei mellé, igazi sportszerető ember volt. Az ő emléke és sport szeretete a torna mozgatórugója. - hangzott el Mosdósi Attilától, a Kinizsi SK Gyenesdiás elnökétől.
Az emléktorna a ’Süss fel Nap!’ rendezvénysorozat nyitása volt Gyenesdiáson, melynek folytatása lesz a Keszegfesztivál és a bornapok is.
A résztvevő csapatok nemcsak egy finom ebédet, hanem ingyenes strandbelépőt kaptak, hogy a torna után a Balatonban frissülhessenek fel.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV