A gyerekek nyári napközi vitorlástáborban vesznek részt a Keszthelyi Yacht Clubnál. Oktatójuk, Buzás Attila segít a különböző típusú hajókat vízre ereszteni. Egy kis evezés után máris a nyílt vízen vannak a vitorlások és szelhetik a habokat.
A szünidőben minden hétköznap délelőtt jó társaságban önállóan hajózhatnak a magyar tengeren a gyerekek.
A résztvevők közt van aki nyári szünideje alatt jelentkezett a táborba.
A kezdő, legkisebb korosztály az úgynevezett optimist hajókkal gyakorol, míg az idősebbek más hajótípussal dagasztják a vitorlát.
Sajnos kevesen választják a vitorlázást, mint versenysportot. A fiatalok többsége inkább hobbiként szeretné tovább folytatni a sportágat.

Az ifjú hajósoknak néha elkél még az utasítás és a jó tanács, szerencsére ezeket meg is fogadják és a legtöbben sokat fejlődnek egy ilyen tábor során.
A táborban elsőként a hajóval és annak felszerelésével ismerkednek meg a fiatalok. Ezt követően a vízen a hajó egyensúlyával, a hajóban való mozgással ismerkednek meg a gyerekek. Lényegében a vitorlázás alapjaival ismerkednek meg, hogy minél nagyobb biztonsággal, minél ösztönösebben hajózzanak.
A Keszthelyi Yacht Club nem titkolt szándéka, hogy versenyzőket fedezzen fel, szerencsére már sikereket is könyvelhetnek el az egyesületnél.
"A sikerekhez elengedhetetlen a klub, a Vitorlás Szövetség, a szülők és Hévíz Önkormányzata segítsége is" - mondta el Szalai Csaba az egyesület vitorlás-edzője.
Remélhetőleg minél több fiatal marad kitartó hódolója ennek a sportnak.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV