Balaskó Gyuláné - Afentaler Ilona - szeretetteljes családban született Jugoszláviában Ferisáncon 1912. július 20-án. Öccsével Lacival nevelkedtek, nagyon szerették egymást. Édesanyja Verőcén ápolónő volt a kórházban. Édesapja parádés kocsis – intéző volt a grófoknál, így kislányként megismerhette az urak fényűzőbb életét, bejárak a kastélyba Nagyerdőn. Barcson megbecsült emberek voltak, majd Babócsára kerültek. 1933-ban házasságot kötött Balaskó Gyulával, aki gépész-kovács volt, a gróf sofőrje. Férje sokat utazott szeszgyárakat szerelt föl. Becsületes, megbízható ember volt, példás családapa, szerető férj. Átélték a háborút, menekülést, a rendszerváltozásokat.
Elmúlt egy éve, hogy Ilonka néni ide költözött lányával Keszthelyre. Szeret itt lakni, a templom tövében hallgatni a harangszót, hisz egész életében mélyen vallásos ember volt. A hite sok mindenen át segítette, hisz László fiát 76 évesen most áprilisban veszítette el. Születésnapján lánya, 4 unokája, 5 dédunokája, 1 ükunokája, és számos más rokona ünnepelte. A meghitt ünnepen a város egyik legidősebb polgárát Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte.
Ilonka néni kedveli a természetet, ha teheti, családjával ellátogat régi falujába. Sokat olvas és szeret varrogatni. A varráshoz nem kell neki szemüveg – árulta el lánya. Kíváncsi a világban folyó történésekre s 100 évesen jó egészségnek örvend. Isten éltesse Ilonka néni!
Keszthelyi Televízió - Hegedüs Éva