A magyarországi vadászok közösségének egyik ismert települése a Rábaközben fekvő Szany nagyközség, ahol immár 14. alkalommal rendeznek Vadásznapot. Szany a tájegység egyik meghatározó kulcstelepülése. Egyediségei közül a háromtornyú templom, a Püspöki Kastély csakúgy kiemelhető, mint a határokon túl is jól ismert Szanyi Bokréta Néptánccsoport. Szent Anna kápolnája több mint 260 éve búcsújáróhely. A nagyközség kisugárzó szerepe és vonzereje pozitív hatással van az egész Dél-Rábaközre. Több nagyszabású rendezvénye közül a legismertebb a Vadásznap. A rendezvény látogatottsága, helyi gazdaságszervező ereje meghatározó.
Az idei program különlegessége, hogy az egyszerre helyi és országos is! A rábaközi nagyközség lélekszáma megsokszorozódik erre a hétvégére. Ez érthető, hiszen nem csak a vadászat szerelmesei zarándokolnak ide, hanem a természetet, annak növény- és állatvilágát kedvelők széles tábora is felkeresi a rendezvényt. Ilyen módon a Vadásznap fontos társadalmi színtérré is válik, mivel közelebb hozza egymáshoz a vadászó és a nem vadászó közösségeket. Ez a találkozás minden esélyt megad arra is, hogy bizonyossá váljon: a vadász számára szentély az erdő.
A rábaközi vadállomány nem csak hatalmas természeti kincs, hanem egyben egy jól működő ágazat, a vadgazdálkodás alapja. Ilyen módon a vadászat szenvedély, de egyben hivatás is. Jól fémjelzik ezt a hátteret a tájegység eddigi vadászsikerei. A Szanyi Vadásznap a Rábaköz kiemelt érdeklődéssel bíró vadászturisztikai rendezvénye. A látogatók várható létszáma meghaladja a 10 ezer főt, akik az ország egész térségéből érkeznek a településre.
A Vadásznap – a hagyományoknak megfelelően – Hubertus-misével veszi kezdetét a háromtornyú templomban, amelyet Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök celebrál. A megnyitó ünnepségen – többek között – dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, miniszterelnök-helyettes is köszönti a rendezvényt és a vendégeket. A Vadásznap egyik felemelő eseménye lesz az ifjú vadászok fogadalomtétele. A Sportcsarnokban természetfotó, képzőművészeti és trófeakiállítás várja a közönséget. A kulturális programokról – mások mellett – a Szanyi Bokréta Néptáncegyüttes, kürtösök, tamburások gondoskodnak. Természetesen a vadásztársaságok sem lesznek tétlenek. Bemutatkozásaik szélesítik a vadászati kultúrkörhöz tartozó ismereteket. Főzőverseny, vadászati vetélkedő, vadászkutya és solymász bemutató színesíti a programkínálatot. A hagyományos értékek után érdeklődők pedig megtekinthetik a szanyi Püspöki Kastélyban a helytörténeti kiállítást vagy éppen a téglamúzeumot. Nagy érdeklődésre tarthat számot a rábaközi tallér helyi pénzhelyettesítő utalvány rendezvény alatti népszerűsítése is. Szany közvetlenül is érintett a rábaközi „helyi pénz” bevezetésében, hiszen a tízezer tallérost a település emblematikus épülete, a háromtornyú templom grafikája díszíti.
A 14. Szanyi Vadásznap látványosan, meggyőzően, hitelesen és eredeti módon kívánja megjeleníteni és megerősíteni, hogy az erdő, a vidék és ezzel az egész Dél-Rábaköz minden ember számára az öröm forrása lehet. Ehhez nem kell más, mint fogékonyság, empátia, a természet, a vad szeretete és tisztelete, a helyi értékekhez való kötődés, az abból való merítés. A rendezvény üzenetei egyértelműek. A közel másfél évtized alatt Szany és a Vadásznap teljességgel egybeforrt. Az idei program ezt országos kitekintésben fogja megjeleníteni! Az Országos Vadásznap fővédnőkei Dr. Semjén Zsolt, Dr.Fazekas Sándor, Feiszt Ottó, Prof.Dr.Faragó Sándor, Dr.Pápai Lajos, Dr.Orbán Péter, Borkai Zsolt, Gyopáros Alpár,Széles Sándor.
Forrás: regiofokusz.hu
Program
7.30 Térzene Szanyi Fúvószenekar, Soproni Lővér Vadászkürtösök. Résztvevők, meghívott vendégek fogadása
7.30 VIP reggeli
9.00 Hubertusz mise a Szent Anna Római Katolikus templomban. Celebrálja: dr. Pápai Lajos megyéspüspök a Soproni Lővér Vadászkürtösök kíséretében
10.00 Megnyitó Dr. Jámbor László OMVK Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezet elnöke. Ünnepi köszöntő Dr. Semjén Zsolt OMVV elnöke, miniszterelnök-helyettes
10.15 Kitüntetések átadása
10.40 Teríték átvitele a templomból a nagysátorba (futballpálya)
11.00 Új vadászok ünnepélyes fogadalomtétele (nagysátor) Avat: prof. dr.
Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora
11.45 Természetfotó, képzőművészeti, trófea kiállítás megnyitása (sportcsarnok), gyermekrajz pályázat eredményhirdetése, dr. Krisch Róbert - dr. Tóth József - prof. dr. Kóczy T. László
13.00 Ebéd
Futballpálya, nagysátor
14.30 Baranya Vadászkürt Együttes
15.30 Kópházi tambura zenekar
16.00 Erdélyi Tamás vadhang utánzó műsor és szarvasbőgőverseny
16.30 Főzőverseny eredményhirdetése, Vadászati vetélkedő eredményhirdetése
17.30 Bodrogi Gyula – Voith Ági műsora
18.00 Tombolasorsolás
18.30 Vadásznap szépe díjátadás
19.00 Szanyi Bokréta Néptánc együttes műsora
20.00 Retro party - Szűcs Judit - Neoton Party Band
21.00 Flört együttes
Kiegészítő programok
Futballpálya
10.00-14.00 „Láss Zölden” – ingyenes tanácsadás, Zöld Tanácsadó Iroda
„Állati jó” bemutató - állatsimogató, Győri Xantus János Állatkert
Gyermek arcfestés
Diána Vadászhölgy Klub
13.00-15.00 Vadászati elméleti vetélkedő
14.00-15.30 Vadászkutya bemutató – Szénási János, mosonmagyaróvári kutyaiskola bemutatója
15.30-16.30 Solymász bemutató (Gasztonyi Dániel)
Tartalékpálya
10.00-14.00 Magyar Vadászok Vadászíj Egyesületének bemutatója (Dr. Zoltán Levente)
10.00-14.00 MEOE vadászkutya fajták, tenyésztők klubjainak bemutatkozása
Püspöki kastély: Helytörténeti kiállítás
