Életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet és benne egy éles lőszert kapott hétfőn Papp Gábor, Hévíz nemrég megválasztott fideszes polgármestere. A városvezető a küldemény kapcsán feljelentést tett, a rendőrség pedig lefoglalta a levelet és a lőszert is.
A rendőröktől tudom, hogy ez 7,65-ös pisztolylőszer volt, mellette a fenyegető levél - mondta Papp Gábor lapunk érdeklődésére. - A borítékon hévízi postabélyegző szerepelt, feladóként annak a civil szervezetnek a nevére hasonlító egyesületet tüntették fel, amelyben tag vagyok. Ez nem lehet hiteles, tehát kár is lenne belekeverni őket. A levelet kézzel írta küldője, de olyan nagybetűs sablonnal, amit a műszaki életben használnak - mondta a polgármester.
Papp Gábor feljelentést tett, a rendőrség állandó védelmet ajánlott fel, de ezt a polgármester nem kérte. Azonban így is kiemelt figyelmet fordítanak személyére, a járőrök gyakrabban fordulnak meg lakása környékén.
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a feljelentés kapcsán a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el. "A rendőrség a felderítés érdekében a szükséges intézkedéseket megtette" - fűzte hozzá.
Mesterházy Attila közleményben tudatta, az MSZP elítéli a hévízi fideszes polgármester elleni agressziót.
A szocialista pártelnök közleményében kiemelte: az MSZP politikai véleménykülönbségektől függetlenül elítél minden, a magyar közélet bármely szereplője ellen intézett szóbeli vagy tettleges agressziót. "A szocialisták, ahogy eddig is, ezután is minden eszközzel fel fognak lépni a politika békés mederben tartása érdekében" - tette hozzá.
A Jobbik Keszthelyi Alapszervezetének közleménye:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom elítél mindennemű erőszakot és fenyegetést, valamint határozottan támogatja a polgármester Úr azon igyekezetét, mely a korrupció melegágyának számító Hévíz megtisztítására irányul és ebben lehetőségeinkhez mérten maximálisan támogatjuk - tájékoztatta hírportálunkat Selmeczy Zsuzsanna, a Jobbik Keszthelyi alapszervezetének elnöke
Korábban
"A levél feladója egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel" - áll a párt hivatalos közleményében, amely szerint Papp Gábor otthonába érkezett a levél.
"Nézd meg jól az ajándékunkat, a következőt nem a postás hozza. Ez nem fenyegetés, ez ígéret." - írta a küldemény feladója.
A hévízi polgármester a közlemény szerint kijelentette: tudatja a levél feladóival, hogy nem lehet megfélemlíteni. Október 3-án "a hévízi lakosok 16 év után változást akartak, a választópolgárok akaratából kerültem a polgármesteri székbe".
Hozzátette: amikor az önkormányzati választásokon történő megmérettetést vállalta, tisztában volt azzal, sokaknak nem áll érdekében, hogy Hévízen változás kezdődjön el. Kampánya során, majd polgármestersége első hónapjában sem titkolta, hogy Hévízen új szemléletű városvezetést valósít meg és lezárja az elmúlt évekre jellemző "elfogadhatatlan és törvénytelen ügyeket", s akik eddig "nem a tisztességes úton jártak", azokban "ez félelmet kelt".
A közlemény kitér arra, hogy Papp Gábor többedmagával korábban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyében. "Ahogy akkor, úgy most sem hagyom, hogy félreállítsanak, és a bűnösök kibújjanak a felelősségre vonás alól" - fogalmazott Hévíz polgármestere.
Forrás: mti.hu - zalaihirlap.hu - Keszthelyi Televízió |