2010-06-03
Sólyom: frontális támadást kell indítani a korrupció ellen
Figyelmet, párbeszédet és beleszólást kérünk a mindenkori kormány korrupció ellenes munkájába - jelentette ki csütörtökön délelőtt Sólyom László a témában rendezett konferencián Budapesten. Az államfő a Bölcsek Tanácsa által jegyzett “Szárny és teher” című kötet elé mondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy frontális támadásra van szükség a korrupció ellen, nem elég részterületeken törekedni a megoldásra.

A korrupció ellenes harcban a legfontosabb kérdés az, hogy képes-e áthatni a teljes társadalmat, képes-e teljes változást hozni - mondta Sólyom László Budapesten, a Bölcsek Tanácsa által jegyzett “Szárny és teher” című kötet kapcsán rendezett konferencián. A kötetben az oktatásügy és a korrupció elleni harc lehetséges stratégiái szerepelnek.
Az államfő kijelentette, nem kevesebbet kérnek, mint figyelmet, párbeszédet és beleszólást a mindenkori kormány e téren végzett munkájába. Hangsúlyozta, hogy a Bölcsek Tanácsa nem tekinti orvosolhatónak a korrupciót bizonyos részterületek reformjával, azzal szemben teljes, frontális harcot kell indítani. Sólyom László úgy fogalmazott: nem lehet tekintettel lenni semmire, példát kell statuálni. El kell érni – fejtette ki a köztársasági elnök -, hogy az emberek bűnnek tekintsék a korrupciót, például a hálapénzt is.
“Lehetséges a változás, érdemes elkezdeni, mert a sok apró változás el fogja érni a kritikus tömeget”- vélekedett.

Fodor: 2008-ban “forró közüggyé” vált a korrupció

Fodor István, a Bölcsek Tanácsának tagja arról beszélt: 2008-ban, amikor hozzáláttak a munkához, “más politikai idők jártak, mindkét téma – az oktatás és a korrupció – forró közüggyé vált.
Hangsúlyozta, hogy a szakértői csoportok által végzett munka nem puszta helyzetelemzés, hanem lehetséges utakat mutat a megoldásokra. Ugyanakkor – mondta – a napi politika szintje felett állnak, nem kapcsolódnak egyik párt programjához sem, de ötleteket, koncepciót adnak.
A szakértő aláhúzta, tíz éves időtartamban gondolják megvalósíthatónak a rendszert, mellyel szerintük Magyarországon körülbelül Szlovénia szintjére csökkenhetne a korrupció.

Navracsics: a korrupció a “közjó privatizálása”

Sólyom Lászlóhoz és Fodor Istvánhoz hasonlóan a miniszterelnök-helyettes is az elkötelezettséget tartotta a legfontosabbnak. Mint mondta a kormány egyértelműen elkötelezett a korrupció elleni harcban.
Navracsics Tibor kijelentette: a társadalom nagy része ma egyenlőségjelet tesz a politikus és a korrupció közé, szeretnék, ha ez nem így lenne, hiszen ez éppen a demokrácia egyik lényegét, a bizalmat ássa alá. Kijelentette, hogy a kormány kétharmados felhatalmazása többek között a korrupció elleni harcban is történelmi felelősség.
A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: a korrupció lényegében a közjó privatizálása, olyan mint a rozsda, mely belülről rontja meg a polgár és az állam viszonyát.

Forrás: OrientPress Hírgynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség/Botár Gergely