A program az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A pályázó önkormányzatok a beruházást már áprilisban elindítják. A kerékpáros közlekedés forgalmának növelése és a környezetbarát közlekedési mód terjedésének ösztönzése céljával életre hívott projektberuházás teljes költsége 164,7 millió forint. A hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelve a közút mellett, 2,2 kilométer hosszúságban vezet majd a kétirányú gyalog – és kerékpárút, egyoldali, illetőleg elválasztás nélküli, 2,6, illetve 3,6 méter szélességű zónákban. Az egyfordulós pályázati eljárás keretében lezajlott program kivitelezésére az irányító hatóság konzorciuma 140 millió forintot szavazott meg. A két önkormányzatnak 24,7 milliós hozzájáruláson kellett osztoznia 40, illetve 60 százalékos mértékben.
A bicikliúthoz több infrastrukturális beruházás is kapcsolódik, megépítik a szükséges forgalomtechnikai berendezéseket, átalakítják a közvilágítás hálózatát, és még növényeket is telepítenek.
A két, alapvetően idegenforgalomból élő település lakóinak és a turistáknak is minőségi változást jelent majd az út, amely révén kisvárosi szintű területté minősül a szakasz, ahol szállodai és egyéb beruházások megvalósítását is tervezik -mondta Czigány Sándor a szigorú elszámolásért és megvalósításért felelős gesztortelepülés polgármestere.
Vértes Árpád hévízi polgármester Keszthely, a kistérségek és a környező települések együttgondolkodásának fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy az építendő út a gyógytó Ady utcai kifolyójánál rácsatlakozik majd arra a bringaútra, ami egészen Keszthelyig halad. A partnerség jegyében a kistérségi iroda továbbra is figyeli a pályázatokat, amelyeket több település közösen adhat be.
Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke azt emelte ki, hogy további pályázati lehetőséget kell találni arra is, hogy egészen a Balatoni bringakörútig tartson a most megvalósítandó összefüggő szakasz.
Baracskai József a NYUDURFT tagja kifejtette, hogy efféle, a magyar nemzet értékét növelő, a turizmust is modernizáló beruházásokra vártunk, amikor az EU-hoz csatlakoztunk. Utalt arra, hogy a megye Balatonhoz kapcsolódó része a hévízi kistérséggel együtt a pályázati rendszer egyik nyertesének tekinthető, mert több 10 milliárd forint összegben áramlott és áramlik ide fejlesztési pénz.
Horváth Jácint kiemelte: a Balatongyöröktől Felsőpáhokig tartó egybefüggő, nagy gazdasági potenciával rendelkező üdülő -és lakóövezetbe a nyugat-dunántúli régióba szánt pénzeknek eddig 8 százaléka érkezett.
Szöveg és kép: N.N.
Forrás: zalamedia.hu